Fuzz Face típusú 70-es évekbeli Fuzz

 

A Fuzz Face 1966-ban debütált germánium fuzzként, majd a 70-es évekre áramköri stabilitási okokból szilíciumra váltott, de az áramköre alig alkalmazkodott az új félvezetőkhöz. Ennek fényében a StarCrash az a '70-es évekbeli fuzz, amit bárcsak már a kezdetektől fogva készítettek volna. Először is, a Catalinbread megszabadult a Fuzz gombtól, amelyet a játékosok 95 százaléka nem használt, míg mások a gitárjuk hangerőszabályzóját használták helyette. Másodszor, egy praktikus Bias szabályzó, más néven "haldokló akkumulátor szimulátor.", hogy kiéheztesse a második tranzisztort a feszültségből, és lehetővé teszi, hogy a megfelelő mennyiségű textúrát tárcsázza, a nyers és izmos, sovány és harmonikusan gazdag. A Low-Cut szabályzó 30 Hz és 500 Hz között vágja le a basszusfrekvenciákat. Míg az előfeszítés és a szűrőszabályozók csökkentik a hangerőt, a Catalinbread kompenzálta ezt azzal, hogy a StarCrash egy kicsit nagyobb hangerőt ad a tipikus "Face" áramkörnél, így a gombok beállításától függetlenül még mindig nyomhatja az erősítőt.

 

Vezérlők

- Hangerő: igen!

- Alacsony vágás: Magas átjárású szűrő, amely 30Hz-től 500Hz-ig oktávonként 3dB-vel vágja le a hangot, így 250Hz-től 3dB-t veszít, 125Hz-től 6dB-t, stb. Ez a vezérlés leginkább dél után figyelhető meg.

- Bias: A fuzz karakterét változtatja a "torzításszerűtől" a "tépőzáras fuzz."-ra, a noon pozíció a normál Fuzz Face előfeszítési pont.